Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A keretösszeg 4,1 milliárd forintos megemelésének köszönhetően ismét jelentkezhetnek a társasházak és lakásszövetkezetek a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését támogató kiírásra.Az eredetileg 5 milliárd forintos forrásmennyiség kimerülése miatt a lehetőséget tavaly novemberben fel kellett függeszteni. A keretemelés jóvoltából a pályázatot csütörtökön 10 órától újra megnyitják.
Az első körben több mint 900 társasház jelezte együttesen 7,6 milliárd forintos támogatási igényét, kétharmaduk számára már megítélték az állami hozzájárulást. A korábban kimaradtaknak csak abban az esetben kell előző pályázatukat visszavonniuk és módosítva ismét benyújtaniuk, ha a tervezett beruházás paraméterei megváltoztak. A bevont többletforrás lehetővé teszi újonnan csatlakozók bekapcsolódását is – tették hozzá.