Kezdőlap Országos Egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma NEM...

Egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma NEM VESZI FEL

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Kifejtette, hogy az összetett családtámogatási rendszerben bevezetett több mint 30 intézkedés részeként januártól már igényelhető a csok plusz, amely minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál azoknak, akik gyermeket vállalnak. Hornung Ágnes felidézte, hogy 2015-től egy szerteágazó és számos elemből álló rendszert dolgoztak ki. A támogatási rendszert ráadásul folyamatosan fejlesztették, így egy idő után bővítették az igénylők körét, növelték a kedvezményes hitel összegét és enyhítették az adminisztrációs terheket. Hozzátette, hogy a csok mellett 2019-ben elindult a falusi csok, 2021-ben pedig az otthonteremtési program, amely tartalmazta egyebek mellett az áfát érintő kedvezményeket, valamint az illetékmentességet a csokkal vásárolt ingatlanok esetén. Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség illetékes munkacsoportjának elnöke hozzátette, hogy naponta átlagosan 60 csok plusz kérelem érkezik a bankokhoz. Ez azt jelenti, hogy évente 15 ezer ilyen kérelemre számítanak, ami 350-400 milliárd forintnyi kihelyezést jelenthet.