Teljesen megújult a Budapest?Kelebia vasútvonal, és elkészült a Budapest?Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának minden eleme ? közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Hegyi Zsolt a Facebookon azt írta: öt nap üzemeltetési tapasztalat után kijelenthető, hogy a sínek, váltók, peronok és felsővezetékek maradéktalanul elkészültek. Megújultak az állomásépületek, 400 kerékpáros és 400 gépkocsis parkoló épült, aluljárók létesültek, és új biztosítóberendezést is telepítettek. A vonalon jelenleg óránként 100 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a szerelvények, elsőként a tehervonatok számára nyitották meg a pályát. A Szerbia felé tartó tehervonatok fokozatosan térnek át a közvetlen Budapest?Belgrád útvonalra, és a hét második felétől konténervonatok is közlekedhetnek.A cél, hogy a személyszállító vonatok a szoftvertesztelések lezárása után óránként 160 kilométeres sebességgel járhassanak Budapest és Belgrád között.
Kezdőlap Országos Esemény-Országos Minden infrastruktúra maradéktalanul elkészült a Budapest-Belgrád vasútvonalon
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Kutatás: a kémiai szúnyoggyérítés a beporzó rovarokat is károsítja
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói szerint a Magyarországon alkalmazott földi kémiai szúnyoggyérítés nemcsak a csípőszúnyogokat, hanem a beporzó rovarokat is jelentős mértékben érinti. Az...









