A szakemberek szerint tavasszal különösen fontos a szilvafák megfelelő metszése, mert ez a gyümölcsfa érzékenyebben reagál a rossz időzítésre, mint például az alma vagy a körte. A szilvát nem ajánlott a téli nyugalmi időszakban metszeni. A legalkalmasabb időszak általában március közepe és április eleje, közvetlenül a rügypattanás előtt. Ilyenkor a fa már aktívabb állapotban van, így a metszési sebek gyorsabban gyógyulnak, és kisebb az esélye a fertőzéseknek. A metszés során elsősorban a beteg, elhalt vagy egymást keresztező ágakat érdemes eltávolítani. Fontos a korona ritkítása is, hogy több fény jusson a fa belsejébe, ami segíti a gyümölcsök fejlődését. A szakértők arra is figyelmeztetnek: a szilvát nem szabad túl erősen visszavágni, inkább a felesleges ágakat távolítsuk el tőből. A nagyobb vágási felületeket érdemes sebkezelővel lezárni, a metszés után pedig javasolt a lemosó permetezés is a kórokozók és kártevők elleni védekezéshez.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









