Szent- Györgyi Albert Orvosi díjas lett Dr. Kántor Irén sárospataki gyermekgyógyász. 2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából alkották meg a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak adományoznak, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. Dr. Kántor Irén csecsemő és gyermekgyógyász több mint ötven éve hivatásának él, és ez idő alatt családok sorának életében vált meghatározó szereplővé. Sokan vannak a városban, akik még gyermekként kerültek hozzá, ma pedig már a saját gyermekeiket is hozzá viszik. Munkáját nemcsak a szakma, hanem a közösség is elismeri ? ezt jelzi a most odaítélt rangos díj is. Dr. Kántor Irén elmondta, hogy már gyermekkorában tudta, hogy orvos szeretne lenni.
NEKED AJÁNLJUK
Fotópályázatot hirdetett a Magyar Vöröskereszt
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből címmel fotópályázatot hirdetett alapításának 145. évfordulója tiszteletére a Magyar Vöröskereszt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint...









