A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szerint a keddi ellenfél, a görög csapat erősebb, mint a hétvégén legyőzött szlovén válogatott. A szakvezető kiemelte: a görögök gyorsak, fizikailag erősek és támadásban is veszélyesek, ezért nehéz mérkőzésre számít. Hozzátette, a vasárnapi nap a regenerációról szólt, hiszen szinte minden játékos pályára lépett az előző találkozón. A kapitány szerint a kezdőcsapat kijelölése még kérdéses, több játékos állapotát az utolsó edzések után értékelik. Ugyanakkor hangsúlyozta: a mérkőzések gyakran a hajrában dőlnek el, ezért nemcsak a kezdők, hanem a cserék szerepe is kulcsfontosságú lesz. A játékosok hozzáállását dicsérve Rossi elmondta: a csapat ereje az összetartásban rejlik, és abban, hogy mindenki hajlandó a közösségért küzdeni. A Magyarország-Görögország felkészülési mérkőzés kedden 19 órakor kezdődik a Puskás Arénában.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Már elérhetőek a Kutatók éjszakája idei programjai
Már elérhetők a Kutatók éjszakája hivatalos honlapján a szeptember 25-én és 26-án országszerte megrendezendő eseménysorozat programjai. A szervezők szerint Magyarország több tucatnyi településén több...









