Elkészült és ünnepélyesen átadták a sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde új KRESZ-pályáját. A beruházás megvalósítására az intézmény alapítványa több mint négymillió forintos támogatást nyert a FRAISA Hungária Kft. ?Szociális százalék? programjában.
Az új pálya segítségével a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg az alapvető közlekedési szabályokkal és a közúti jelzőtáblákkal, ami hozzájárulhat a biztonságos közlekedéshez és a balesetek megelőzéséhez.
Az átadó ünnepség kerékpáros ügyességi bemutatóval kezdődött. Az intézmény vezetője, Orosz Végső Veronika úgy fogalmazott: a KRESZ-pálya kialakításával egy régi álom valósult meg. Dr. Farkas Szabolcs polgármester kiemelte, hogy a városban fontos szerepet kap a társadalmi összefogás és a közösségi támogatás.
A rendezvényen a Sárospataki Rendőrkapitányság és a helyi önkéntes tűzoltók is részt vettek, a gyerekek pedig testközelből ismerkedhettek meg a rendőrségi és tűzoltó járművekkel, valamint a felszerelésekkel.
NEKED AJÁNLJUK
Krausz Ferenc nyílt levelet írt Magyar Péternek
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus nyílt levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz az Élvonal Alapítvány jövője miatt. A tudós azt kérte, hogy vizsgálják át teljes körűen...









