Július 3-án negyedik alkalommal rendezik meg a DRK Tokaj Night Run éjszakai futóversenyt. A szervezők szerint a sportesemény idén is különleges fény- és hangélményekkel, valamint látványos kísérőprogramokkal várja a résztvevőket. A versenyre nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is érkeznek futók. Rajthoz állnak indulók Szlovákiából, Romániából és Kenyából, valamint több ismert személyiség is, köztük Trokán Anna, Nánási Pál és Zacher Gábor.
A résztvevők 2,2, 5,4 vagy 10,8 kilométeres távok közül választhatnak, emellett idén először egy úgynevezett Örökifjak futamot is indítanak, amelyen sétálni, gyalogolni vagy nordic walkingozni is lehet.A futókat tűzzsonglőr-bemutató, DJ-party és fényélmény-állomások várják az útvonal mentén. A nevezési határidő június 28.- mondta el rádiónknak Pokrovenszki Gergely, a rendezvény főszervezője.
NEKED AJÁNLJUK
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon...









