Sátoraljaújhely adott otthont a Rákóczi Szövetség Települési Szervezetek Találkozójának, amelyre a Kárpát-medence minden részéből érkeztek résztvevők. A háromnapos rendezvényen negyven település mintegy százhetven képviselője találkozott a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban, hogy megerősítsék kapcsolataikat, megosszák tapasztalataikat és közösen gondolkodjanak a szervezet jövőjéről. Mindehhez pedig színes programok várták őket. A Rákóczi Szövetség számára kiemelt jelentőségűek a helyi, települési szervezetek. Ezek a közösségek alkotják ugyanis a Szövetség működésének alapját. A találkozó egyik legfontosabb célja az volt, hogy köszönetet mondjanak azoknak a települési szervezetvezetőknek, akik elkötelezett munkájukkal hosszú ideje szolgálják közösségeiket, miközben értékeket teremtenek és erősítik a nemzeti összetartozást. A rendezvény lehetőséget biztosított arra is, hogy a különböző régiókból érkező vezetők személyesen találkozzanak egymással, tapasztalatokat cseréljenek, valamint megvitassák a Rákóczi Szövetség aktuális kérdéseit és jövőbeni célkitűzéseit. A közös gondolkodás és az eszmecsere hozzájárult ahhoz, hogy a szervezet még hatékonyabban támogathassa a helyi közösségek munkáját.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Visszatér a legendás Lutra album
Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik...









