Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját – jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Hegedűs Zsolt azt írta: csütörtöktől az egészségügyi dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak, azok kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók, az arcfelismerő szoftvert pedig kikapcsolták.Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a sajtó munkatársai szabadabb rend szerint tudósíthatnak a kórházakból, és a dolgozók is egy új nyilatkozati rend, illetve irányelv alapján szólalhatnak meg.
Hegedűs Zsolt egyúttal utasította az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) frissen kinevezett igazgatóját, Tóth Árpádot, hogy gondoskodjon a fenntartásában lévő egészségügyi intézmények transzparenciájáról.









