Kihirdették a 2026-os Év Fája verseny győztesét. Az Ökotárs Alapítvány által szervezett megmérettetésen idén a szegvári öreg tölgy nyerte el a címet, csaknem kétezer szavazattal.
A legalább 150 éves kocsányos tölgy a Szegvári Forray Máté Általános Iskola udvarán áll, és a település egyik jelképe. A helyi legenda szerint a fát három fehér kócsag hozta, majd Forray Máté kántor ültette el, hogy az iskola diákjaival együtt növekedjen.
A második helyen Ferenc József fája végzett Hajdúböszörményben, amely a Hős Fa címet is elnyerte. Ezt az elismerést azok a fák kapják, amelyek megóvásáért különösen sokat tesznek. A harmadik helyezett Gróf Serényi Béla kőrisfája lett Putnokon.
A győztes szegvári öreg tölgy Magyarországot képviseli majd az európai Év Fája versenyen. Az Ökotárs Alapítvány szerint a kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségeink számára fontos, értékes fák megóvására.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több mint száz diák érkezett az Édes Anyanyelvünk verseny döntőjére
Több mint száz diák találkozott a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikumban, ahol idén már 54. alkalommal rendezték meg az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei...








