Geofizikai felmérést végeznek július 14-én, kedden délelőtt Sárospatakon, a Comenius utcában, az úttest korábbi beszakadásának környezetében. A város tájékoztatása szerint ezen a szakaszon az elmúlt tíz évben már második alkalommal alakult ki úttestbeszakadás üregképződés miatt, ezért szükséges a felszín alatti viszonyok pontos feltárása. A vizsgálat célja, hogy a szakemberek megállapítsák a jelenség valódi okát, és ennek alapján hosszú távú, biztonságos megoldást dolgozhassanak ki. A munkálatok idején az érintett útszakaszon ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani. A közlekedőket arra kérik, hogy lehetőség szerint válasszanak másik útvonalat. Megértésüket, türelmüket kéri és köszöni az önkormányzat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








