Kezdőlap Helyi Esemény Új elnököt választottak Ringer István személyében a Zempléni Településszövetség élére

Új elnököt választottak Ringer István személyében a Zempléni Településszövetség élére

A Zempléni Településszövetség 1994-ben 28 kistelepülési polgármester összefogásával alakult meg azzal a céllal, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot a régió községei és városai között. A szervezet vezetésére akkor Kupa Mihályt kérték fel, majd 2002-ben Májer József lett az elnök. A ma már csaknem 70 települést, magánszemélyeket és vállalkozásokat tömörítő szervezet élére mintegy negyed évszázad elteltével választottak új elnököt a Sárospatakon tartott közgyűlés során. Az új vezető személy elsősorban a kulturális világból ismert. Ringer István történész-régész, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, a Tokaj-Hegyalja Egyetem docense lett a szervezet elnöke. Az egyik legnagyobb taglétszámú szervezetben számos lehetőséget lát az új vezető, ám véleménye szerint fontos hogy a települések közösen hangolják össze a középtávú fejlesztéspolitikát, a turizmussal kapcsolatos elképzeléseket. A cselekvési terv kidolgozásához azonban intenzív eszmecserére van szükség Ringer István szerint.