Ideiglenesen felfüggesztette egy izraeli bíróság azt a tervet, amely szerint krokodilokkal teli vizesárokkal védtek volna egy börtönt. A jeruzsálemi kerületi bíróság az állatvédők keresete után döntött úgy, hogy egyelőre nem szállíthatják át az állatokat, és a munkálatokat is le kell állítani. A tervet az izraeli nemzetbiztonsági miniszter kezdeményezte, aki szerint a krokodilos árok növelné a börtön biztonságát. Az intézményben mások mellett kiemelten őrzött palesztin foglyokat is tartanak. Az állatvédő szervezet szerint azonban a krokodilok nem használhatók biztonsági eszközként vagy elrettentésre, és az intézkedés súlyos károkat okozhatna az állatoknak. A bíróság is úgy ítélte meg, hogy a lehetséges veszélyeket és az állatokra gyakorolt hatásokat még vizsgálni kell. A terv miatt korábban már megkezdődtek az előkészületek egy sivatagi börtön körül, ahol krokodilokkal teli vizesárkot alakítottak volna ki. A bírósági döntés egyelőre megakadályozza a projekt folytatását.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
November elején rendezik a Zemplén-ralit
November 6. és 8. között megrendezik a Zemplén-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát Szerencsen és környékén, ahol eldől az abszolút bajnoki cím sorsa.A...









