Hat év után távozik a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium éléről dr. Papp Zoltán. Az intézmény vezetésével 2020-ban bízta meg a fenntartó Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye püspöke.
Igazgatósága alatt megújult az iskola épülete, teljes felújításon estek át a tanműhelyek, valamint egy modern tanborászatot is kialakítottak. Dr. Papp Zoltán vezetőként kiemelten fontosnak tartotta a szakmai fejlődés és a keresztény értékrend összekapcsolását.
Szeptembertől Miskolcon, a Fáy András Görögkatolikus Technikumban és Szakgimnáziumban folytatja munkáját, ahol iskolalelkészi feladatokat lát el, emellett matematikát is tanít majd.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








