Január elsejétől 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege ? jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormány döntését.Az öregségi nyugdíjminimum 2008 óta változatlanul 28 ezer 500 forint volt. A kormányfő közlése szerint az emelés több százezer idős embert érinthet, sokaknak jelentősen, akár a duplájára is nőhet a nyugdíja.
Magyar Péter hozzátette: megkezdődött a nyugdíjasokat érintő további kormányzati vállalások végrehajtásának előkészítése is. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy elsőként azokon szeretnének segíteni, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








