Kezdőlap Országos Esemény-Országos Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben

Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben

Év végéig teljes tisztújítást hajtanak végre a Kereszténydemokrata Néppártban. Erről a KDNP Lakitelken tartott országos választmányán döntöttek vasárnap. A megújulás a helyi szervezetektől egészen a pártvezetésig érinti a pártot.
Semjén Zsolt pártelnök a tanácskozáson értékelte az elmúlt 16 év kormányzati időszakát és a választási vereség okairól is beszélt. Úgy fogalmazott: a korábbi kormányzásnak voltak hibái, ezek között említette azt is, hogy nem sikerült megfelelően fellépni az oligarchák túlkapásaival szemben. A vereséghez szerinte a gyenge gazdasági növekedés, a politikai középtől való eltávolodás, valamint az online térben bekövetkezett változások is hozzájárultak.
A tanácskozáson többen hangsúlyozták, hogy a KDNP-nek önállóbb és karakteresebb politikára van szüksége, valamint ismét meg kell szólítania a keresztény értékrendet valló szavazókat. Felmerült az önálló választási indulás lehetősége és a kettős párttagság megszüntetése is.
Latorcai Csaba ügyvezető alelnök szerint a pártnak világos programmal, önállóbb politikával és megújult szervezettel kell folytatnia munkáját. A tervek szerint a teljes tisztújítás decemberig lezárulhat.