December végéig meghosszabbítja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon? jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. A jelenlegi szabályozás szeptember 7-én járt volna le.
A kormányfő közölte: továbbra sem enyhítenek az illegális bevándorlással szembeni szabályokon, és fenntartják az erős határvédelmet. A döntést egyebek mellett a spanyolországi Ceutában kialakult helyzettel indokolta, ahol rövid idő alatt tömegek próbáltak Marokkó felől az Európai Unió területére jutni.
Magyar Péter szerint a migrációs útvonalak gyorsan átrendeződhetnek, ezért egy rosszul előkészített jogszabályi változtatás komoly kockázatot jelenthet. Hozzátette: a kormány hónapok óta egyeztet az uniós intézményekkel egy olyan új szabályozásról, amely egyszerre biztosítaná a magyar és az uniós külső határ védelmét, valamint megfelelne az uniós jognak.
A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy az Európai Unió Bírósága korábban a magyar menekültügyi szabályozás egyes elemeit uniós jogba ütközőnek találta, ami miatt Magyarországnak jelentős bírságot kell fizetnie.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet több különleges intézkedést tesz lehetővé, így például a honvédség részvételét a határ őrzésében. A kormány most december 31-ig hosszabbította meg a válsághelyzetet, és a következő hónapokban új, az Európai Unióval is egyeztetett szabályozást kíván kidolgozni.
Kezdőlap Országos Esemény-Országos A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet
NEKED AJÁNLJUK
Már elérhetőek a Kutatók éjszakája idei programjai
Már elérhetők a Kutatók éjszakája hivatalos honlapján a szeptember 25-én és 26-án országszerte megrendezendő eseménysorozat programjai. A szervezők szerint Magyarország több tucatnyi településén több...








