Kezdőlap Országos Esemény-Országos A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A pedagógusok érdekeit minden kormánnyal szemben következetesen képviselni fogja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ? közölte Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke.
A szakszervezeti vezető Rétvári Bence nyílt levelére reagált. A KDNP parlamenti frakcióvezetője korábban arra kérte a pedagógus-szakszervezeteket, hogy foglaljanak állást Lannert Judit oktatási miniszter tanárokkal kapcsolatos korábbi kijelentéseiről.
Nagy Erzsébet válaszában hangsúlyozta: a PDSZ független érdekképviseletként nem kíván egyik politikai oldal kommunikációs eszközévé sem válni. Mint írta, ha az oktatási miniszter a pedagógusokat sértő kijelentést tesz, vagy számukra elfogadhatatlan döntést hoz, azt ugyanúgy kritizálni fogják.
A PDSZ elnöke ugyanakkor visszautasította, hogy Rétvári Bence politikai állásfoglalásra próbálja kényszeríteni a szervezetet. Emlékeztetett arra, hogy a szakszervezet a korábbi kormány idején is többször tiltakozott a pedagógusokat érintő intézkedések ellen.
Nagy Erzsébet szerint a független érdekképviselet azt jelenti, hogy nem védenek és nem is támadnak automatikusan egyetlen kormányt sem. A PDSZ továbbra is azt várja minden politikai szereplőtől, hogy hallgassák meg és tiszteljék a pedagógusokat, és ne használják fel őket politikai célokra.

Képforrás: civishir.hu