Kezdőlap Országos Közrend-Országos Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben

Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben

Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi Járási Ügyészség most vádat emelt ellene. A vádirat szerint a vezetéstől eltiltott fiatal egy leveleki ház kapuját leemelve jutott be az udvarra, majd az ott álló autót a benne hagyott kulccsal indította el. Budapestre utazott, de hazafelé a kocsi üzemképtelenné vált, ezért egy autópálya-pihenőben hagyta. Később Ófehértón egy másik, nyitva hagyott autót vitt el, és Románia felé indult. Győrteleknél a rendőrök megpróbálták megállítani, ő azonban továbbhajtott. Panyolánál defektet kapott, ekkor kiszállt, az erdőbe szaladt, majd átúszta a Szamost. A túlparton viszont már rendőrök várták, ezért visszaúszott Panyolára, ahol végül elfogták. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést, valamint közügyektől és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

A kép illusztráció!!! Forrás: AI