Milyen közlekedési eszközzel nem utazott Petőfi Sándor? Hány nap alatt ért Debrecenből Pestre és hányszor is szerepel a szerelem szó a költeményeiben? Többek között ilyen kérdésekre keresték a válaszokat az Anyanyelvi Szabadegyetem soron következő előadásának résztvevői. A tavalyi esztendő Petőfi Sándor emlékévként színesítette a hétköznapokat. Ehhez kapcsolódóan egy kiállítás is nyílt a költő vándorlásairól A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon, melyhez megjelent egy múzeumpedagógiai foglalkoztatófüzet is. Részben ezen kiállítás népszerűsítésére, részben pedig a költő előtti tisztelgés folytatásaként volt az utazó Petőfi a központi témája az előadássorozat ezen interaktív részének. Stumpfné Braun Zsuzsanna A Magyar Nyelv Múzeumának múzeumpedagógusa szerint igazán egyedi ismereteket adhattak át az érdeklődőknek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









