Július 17-e és 21-e között ismét a Déryné Fesztivál színesíti a nyári programkínálatot Sátoraljaújhelyen és további öt kistelepülésen. Öt napon át, 11 helyszín és mintegy 70 program várja majd az érdeklődőket. Színházi előadások, gyermekeknek és családoknak szóló események
és nagykoncertek is szerepelnek a műsorfüzetben. Tavaly több mint 5000-en pihentek és szórakoztak a Déryné Fesztiválnak köszönhetően, idén még több látogatóra számítanak a szervezők. Minderről sajtótájékoztató keretében számoltak be Budapesten a megvalósításban résztvevők. Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója elmondta, idén is nagyszerű fellépőkkel, színházi előadásokkal színesítik majd a fesztivál öt napját.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az árvíz sújtotta területeken élők is hozzájutnak a nyugdíjakhoz ? közölte...
A Magyar Posta minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is. Megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését...