Kétszer tíz csapat, egy labda és 12 óra – idén is megszervezte a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium a nagy hagyományú fél napig tartó labdarúgó tornáját. Ennek során a ?hazai? és ?vendég? csapatok cserékkel, megállás nélkül fociztak. Az ellenfél a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának focistái voltak. A város vezetője, Szamosvögyi Péter szerint ez egy erőpróba, azonban mégsem az eredmény miatt fontos az esemény. Manapság már kevésbé pattognak a labdák és ezt jó lenne visszahozni. A rendezvénynek is ez az üzenete, tette hozzá a polgármester.
Az esemény egyik fő feladata az elődökre való megemlékezés. Az első 12 órás foci 1995-ben valósult meg, így jövőre harminc éves lesz a rendezvény.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitották a Lajta-tározórendszert, a hatása már érezhető Mosonmagyaróvár fölött
A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két...