Az Anyanyelvápolók Szövetsége, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum ? A Magyar Nyelv Múzeuma idén már 10. alkalommal hívta anyanyelvi játékra az általános és középiskolás korosztályt.
Az ?Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv? elnevezésű vetélkedő körzeti elődöntőinek írásbeli és szóbeli fordulói már korábban lezajlottak, a döntőbe jutott 5 – 5 csapat pedig a széphalmi intézményben mérte össze tudását. Az anyanyelvi vetélkedő ötletgazdája, szervezője, játékvezetője Brézai Zoltán elmondta, hogy a verseny céljai között szerepel a magyar nyelv az anyanyelvápolás népszerűsítése, de fontos szerepet tölt be abban is, hogy a fiatalokkal játékos feladatokon keresztül ismertesse meg nyelvünk szépségeit, sokszínűségét.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitották a Lajta-tározórendszert, a hatása már érezhető Mosonmagyaróvár fölött
A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két...