Átadták a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának Látványtárát. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében egy teljesen új 1800 nm-es épületet adtak át, mely a múzeum történetének legnagyobb léptékű beruházása volt. Az új épületben a gyűjteményi anyag jelentős, ki nem állított része tekinthető meg, tematikus termekre osztva. Emellett nyitott részei is vannak, csak a szakma számára, így az épület szakmai bázisként tud szolgálni a kutatók részére, mondta el rádiónknak Dr. Tamás Edit igazgató.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitották a Lajta-tározórendszert, a hatása már érezhető Mosonmagyaróvár fölött
A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két...