Kezdőlap Színes Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére emlékérmét bocsátott ki az MNB

Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére emlékérmét bocsátott ki az MNB

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavaly Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus tiszteletére emlékérmét bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az MNB a két magyar Nobel-díjas tiszteletére 7500 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott forgalomba a magyar származású Nobel-díjasok előtt tisztelgő sorozatában.
Matolcsy György, az MNB elnöke a budapesti kibocsátási ünnepségen tartott beszédében méltatta a két magyar tudós világviszonylatban is kiemelkedő teljesítményét. Mint mondta, 1901 óta nem történt meg, hogy egyszerre két magyar kap Nobel-díjat, és tavaly először kapta meg az elismerést magyar női tudós.
Matolcsy György szerint a jegybank közössége a társadalomtudományban tevékenykedik, a társadalomtudomány, azon belül a közgazdaságtudomány a pénzpolitikát próbálja a természettudományok szintjére emelni. Ezért is példaképek ők számunkra – tette hozzá.