Kezdőlap Színes 75 ezer tojásból sütöttek rántottát Debrecenben

75 ezer tojásból sütöttek rántottát Debrecenben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új világrekord született Debrecenben. 600 liter olaj, 70 kg étkezési só és 2, 2 kg őrölt fekete bors; meg persze 75 ezer tyúktojás ? erre a receptúrára volt szükség ahhoz, hogy június 21-én, pénteken Debrecenben elkészülhessen a világ legnagyobb tojásrántottája. A Nagytemplom előtti téren hivatalosan is elhangzott a bejelentés: új Guinness-rekord született – írta a Dehir. A tavalyi Zamat Fesztiválon készítette el a világ legnagyobb rántott szeletét a debreceni Tranzit Csoport kényelmi élelmiszereket gyártó cége, most pedig megpróbálkoztak a világ legnagyobb tojásrántottájával is.A jelenlegi világrekordot egy 60 ezer tojásból sütött, 3,2 tonnás rántotta tartja. Az élelmiszer-biztonsági szempontok messzemenő szem előtt tartásával a rekordkísérlet hajnalán törték fel a 75 ezer tojást, mégpedig egy olyan hűtött térben, ahol garantált a minőség megőrzése. A másik nagy kihívás a sütés során a tojások megfelelő maghőre történő kezelése, illetve a megfelelő maghőn tartása volt.