Hullámvölgyben a Ferrari: ,,A probléma erős kifejezés”

    Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Sorozatban három versenyhétvégén maradt el a Ferrari a várakozásoktól, a versenyzők eltérő problémákra panaszkodnak és a fejlesztésekre mutogatnak, Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint viszont nem olyan borús a helyzet. Kanadát még amolyan egyszeri kisiklásnak, kivételnek tekintették, ám azóta két másik pályán, Barcelonában és a Red Bull Ringen is hasonlóan teljesítettek. A Ferrari Charles Leclerc monacói győzelme óta visszaesett negyedik erőnek – annak ellenére, hogy Spanyolországban újabb komoly fejlesztéseket vetett be. A versenyzők azóta elégedetlenek az autójukkal, ráadásul sokszor egymásnak ellentmondó gyengeségeket emlegetnek. Míg Charles Leclerc a lassú kanyarokban látja a Ferrari gyenge pontját, Carlos Sainz szerint a gyorsakban veszítenek, mégpedig a nagy tempó melletti pattogással, amit szerinte az új fejlesztések váltottak ki.

    Forrás: M4 Sport