Szakképzésért Apáczai Csere János díjban részesült Siposné Majtényi Andrea a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium informatika és távközlési ágazatokon tanító oktatója. Az 1973-ban alapított Szakképzésért Apáczai Csere János díj az oktatásügyet felügyelő miniszter által adományozható legmagasabb rangú díj, mellyel a kiemelkedő oktató ? nevelő munkát végző, a diákokért évtizedeken át keményen dolgozó pedagógusokat, főiskolai, egyetemi oktatókat jutalmazzák. Ebben az esztendőben a váci Piarista Kilátó Központban rendezett díjátadón
összesen 10 oktató részesült az elismerésben, közöttük a katolikus középiskola pedagógusa.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









