Sokat foglalkoztatta az F1-es világot mostanság Lewis Hamilton Mercedesen belüli helyzete. Volt szó szabotázsról szóló levelekről, gyanús házon belüli mérlegről, a Spanyol Nagydíjon elért időmérős harmadik helyezés, majd vasárnapi dobogó után ugyanakkor az is kiderült, hogy a hétszeres világbajnoknak konkrét nehézségei voltak az elmúlt hónapokban, ami nagyban közrejátszott a George Russell-lel szembeni gyengébb szombati produkcióiban is. Hamilton szerint a gumiknak is van szerepe ebben. A Mercedes technikai igazgatója, James Allison nemrég ugyancsak arról beszélt, hogy Hamilton agresszív stílusa nincs feltétlenül összhangban az idei gumi-autó kombinációval, mert ezzel valójában akkor jön a javulás, ha nem erőltetik azt. Forrás: M4 Sport
Kezdőlap Országos Esemény-Országos Hullámvölgyben a pole-király: 15 verseny óta időmérős gondjai vannak Hamiltonnak
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
György herceg egyetlen mozdulattal megnevelte a rakoncátlan Lajost a Buckingham-palota erkélyén
Megtartották Londonban a Trooping the Colour rendezvényt, amin hagyományosan a brit uralkodó születésnapját ünneplik. A királyi család valamennyi fontos tagja felbukkant, galériában már megmutattuk...