Színjátszó tábort szerveznek Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Táborban július 18. és 21. között mintegy 500 középiskolás részvételével. A Rákóczi Szövetség a Zemplén FM-nek küldött közleményében azt írta: ?a Kárpát-medencei középiskolás Déryné Színjátszó Tábor a Rákóczi Szövetség és a Déryné Program közös szervezésében valósul meg. Az ünnepélyes megnyitón július 18-án, csütörtökön 16 órakor részt vesz Halász János országgyűlési képviselő, Kis Domonkos Márk a Déryné Program igazgatója és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. A táborozókat július 19-én 11 órakor meglátogatja Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki főtanácsadó.? A dokumentumban azt írták, hogy a Kárpát-medence számos iskoláját képviselő diákok betekinthetnek a színjátszás rejtelmeibe és kipróbálhatják magukat a színpadon is. Hozzátették, hogy a színjátszó tábor programja szorosan kapcsolódik a sátoraljaújhelyi Déryné Fesztiválhoz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Idén a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház vehette át a Fraisa Hungaria Kft...
Közel 5 millió forintos támogatást vehetett át a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház. A ?Fraisa szociális százalék?programot az anyacég mintájára a leányvállalat, a sárospataki Fraisa...