A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium oktatásában már évek óta egyik fő ágazgat a ?Kadét program?. A diákok számos programon vehetnek részt, hiszen versenyeket és többek között túrákat is szerveznek számukra. Ennek jegyében és persze annak érdekében, hogy az általános iskolások jobban megismerjék az intézményt és a kadét programot, öt napos tematikai szakmai táborban vehetnek részt. Kababik Edina az intézmény igazgatója beszélt rádiónknak a részletekről.
Kababik Edina hozzátette még, hogy már javában készülnek a következő tanévre is, hiszen számos tervüket, feladatukat szeretnék megvalósítani.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Rangos elismerésben részesültek a tokaji borok
Tokaji borok bizonyultak a legjobbnak a 3. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen. Közép- és Kelet-Európa legjobb borait 868 nevezett tétel közül, három napon át...