Megkezdődött a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, amelyre 37 országból mintegy négyszáz résztvevő érkezett Tokajba, köztük rekordszámú diák – közölték hétfőn a szervezők az MTI-vel. Közleményük szerint az először 2004-ben – akkor még Sárospatakon – megrendezett komolyzenei mesterkurzus idén különleges, „20. születésnapi” eseménysorozattal várja a résztvevőket és a közönséget. Az augusztus 2-ig tartó nyári akadémián a 190 hallgató egyéni hangszeres órákon, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera-, barokk- és jazzkurzusokon vehet részt több mint ötven nemzetközi művésztanár irányításával. A fesztivál keretében összesen huszonöt ingyenes koncertet tartanak Tokaj különböző pontjain. Idén is megrendezik a Kortárs zenei percek című sorozatot, melynek egyik témája Vajda János munkássága lesz, a
másik kapcsolódó program keretében pedig néhány ifjú magyar és külföldi zeneszerző Lackfi János verseire komponált dalai csendülnek fel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitották a Lajta-tározórendszert, a hatása már érezhető Mosonmagyaróvár fölött
A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két...