A kereszt az igazság jele ? ezt mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Makkoshotykán, ahol egy megújított, az út mellett álló keresztet adtak át. Hozzátette, ez a béke szimbóluma is. Akik most keresztet állítanak vagy újítanak fel, azt nem maguknak, hanem a következő generációnak teszik – mondta. Hozzáfűzte, hogy akik hozzájárultak a kereszt megújulásához azt segítették, hogy páratlan építészeti örökségünk még évtizedekig fennmaradjon. Mindez arra kötelez minket, hogy az örökséget úgy kell továbbadni, ahogy kaptuk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kereszt arra is felszólít, hogy őrizzük meg a békét, és minden eszközzel álljunk ki mellette! A makkoshotykai kereszttel már meghaladja a 160-at az országban felújított vagy újonnan létrehozott keresztek száma.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az Amerikai Magyarok Kenyerének elkészítésével emlékezett a washingtoni magyar közösség az...
Amerikai és magyar búza összeöntésével, valamint az Amerikai Magyarok Kenyerének elkészítésével emlékezett a washingtoni magyar közösség az államalapítás ünnepére. Az amerikai főváros magyar kulturális...