20 évvel ezelőtt Sóvárad, 10 évvel ezelőtt pedig Óbecse is Sátoraljaújhely testvértelepülése lett. Zemplén fővárosának képviselő testülete ünnepi ülés keretében erősítette meg a felvidéki és délvidéki településekkel együttműködési szándékát. Zemplén fővárosa azt teszi most kicsiben, mint ami Magyarország küldetése is a Kárpát-medence viszonylatában: erősíteni a kapcsolatokat és a kötelékeket a határon túli magyar közösségekkel – ezekkel a szavakkal köszöntötte az ünnepi testületi ülésen Sátoraljaújhely Város polgármestere, Szamosvölgyi Péter a sóváradi és az óbecsei testvértelepülések delegációit.
Kiss Igor Óbecse képviselő testületének elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt két évtized sok értékes pillanatot adott számukra, emberileg és szakmailag egyaránt.Sátoraljaújhely Város Képviselő-testületének jelenlévő képviselői ezt követően egyöntetűen támogatták azoknak a testvérvárosi megállapodásnak az aláírását, amellyel megerősítettek ezt a kapcsolatot a települések és amelyeket el is láttak kézjegyükkel a városok vezetői.
Tatár Tibor sóváradi református lelkész gondolatai zárták az ünnepi testületi ülést.
Kezdőlap Önkormányzat Ünnepi testületi ülés: megerősítette testvérvárosi kapcsolatait Sátoraljaújhely
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Októberben is jár a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat
Október 16-án Erdőbénye és Bodrogkisfalud, október 17-én Taktabáj és Csobaj, október 18-án Kenézlő, október 22-én Boldogkőváralja, Arnót és Sajópálfala, október 25-én pedig Tolcsva településeken...