Novemberben és decemberben játssza hazai mérkőzéseit a Budaörsi SC a női asztalitenisz Bajnokok Ligája második csoportkörében. Az idén Európa-kupát nyert magyar klub – amely sorozatban 22. szezonját kezdi a nemzetközi porondon – csütörtökön azt a tájékoztatást adta, hogy a spanyolokat november 3-án, a franciákat pedig december 13-án fogadják majd. Az idegenbeli mérkőzések időpontja egyelőre nem ismert. A csoportokból – a magyar bajnok a D jelűben szerepel – az első két helyezettek jutnak tovább a negyeddöntőbe, míg a harmadikak az Európa-kupa negyeddöntőjébe csatlakoznak be. Közleményében az idén alapításának centenáriumát ünneplő BSC kiemelte: a most induló idényben is tartják magukat ahhoz, hogy csak magyar anyanyelvű játékosokkal veszik fel a versenyt Európa legjobb csapataival.
Kezdőlap Országos Sport-Országos Asztalitenisz női BL – Novemberben és decemberben játssza hazai mérkőzéseit a Budaörs
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió...