Kezdőlap Helyi A MÁV saját forrásaiból is zajlanak a pályafelújítások

A MÁV saját forrásaiból is zajlanak a pályafelújítások

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A MÁV saját forrásaiból valósul meg az a szeptemberben kezdődött beruházás, melynek keretében felújítják a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti vasúti pályát – közölte a vasúttársaság. A MÁV weboldalán is elérhető tájékoztatás szerint ez a beruházás tartalmi értelemben már része az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett ötpontos akcióterv infrastruktúra-felújítási fejezetének. A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 kilométeren megszűnik a sebességkorlátozás és akár 5 perccel rövidülhet a menetidő is. A kivitelezés teljes költsége a MÁV saját forrásából mintegy 18 milliárd forint – tették hozzá. A felújítás részleteit ismertetve azt írták: mintegy 27 kilométernyi teljes szakaszon két ütemben, éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek és a munkagépek, berendezések, eközben hajnaltól éjszakáig egy sínpáron biztosítják folyamatosan a vonatok haladását, míg a másikon ütemezés szerint zajlik a kivitelezés, éjszakánként azonban mindkét vágányon folyik a munkavégzés, hogy december 4-ig határidőre elkészüljön a pályarekonstrukció. Az ezzel járó jelentős menetrendi módosítás miatt az utasoknak a több mint háromhónapos vágányzár ideje alatt hosszabb eljutási időre kell számítaniuk – írták.