Természetesen van rá logikus magyarázat.
A katolikus országokban 442 évvel ezelőtt, 1582. október 4-én lépett életbe a Gergely-naptár, amely a julián naptárt váltotta. Ez azzal járt együtt, hogy október 4-ét október 15. követte.
A julián naptár egy éve és a szoláris év (a Földnek a Nap körüli keringési ideje) között volt egy kis eltérés (évenként kicsit kevesebb, mint negyed nap), amit anno úgy kompenzáltak, hogy minden negyedik évben beiktattak egy szökőnapot. Ez viszont már túl sok korrekció volt, így a naptár 400 év alatt körülbelül három nappal előzte meg a szoláris évet. Ezt a csúszást hozta így rendbe a Gergely-naptár úgy, hogy a négyszázzal nem osztható kerek évszázadok nem szökőévek, hanem 365 napos évek maradnak ? így 1700, 1800 és 1900 nem volt szökőév, míg 2000 az volt.
Egyébként a még ezek után is fennmaradó eltérés 3320 év alatt okoz majdnem egy nap eltolódást. A jelenlegi számítások szerint 4782-ben várható legközelebb, hogy egy napot ki kell hagyni a Gergely-naptár és a szoláris év különbsége miatt.
forrás: player.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Egymillió 252 ezer ember vett részt a nemzeti konzultációban
A nemzeti konzultációban 1 millió 252 ezer ember vett részt, ami azt mutatja, hogy a magyar közéletben, "van szufla, van érdeklődés", ez pedig a...