Kezdőlap Színes Ezért nevezik New Yorkot Nagy Almának

Ezért nevezik New Yorkot Nagy Almának

New York városát gyakran emlegetik ?Big Apple?, azaz a ?Nagy Alma? néven, de vajon honnan jött ez a becenév?
Vannak elképzelések, ami szerint a ?Nagy Alma? kifejezés eredete a nagy gazdasági világválságra vezethető vissza, amikor is az egykor tehetős családok az utcán kezdtek el almát árusítani. Ez azonban téves.
A kifejezés valójában az 1920-as évekből származik. A New York Morning Telegraph sportújságírója, John J. Fitz Gerald ekkor indított lóverseny-rovatot ?Around the Big Apple?, azaz ?A Nagy Alma körül? címmel, amiben Big Apple-ként hivatkozott a városra.
Az újságírónak sem magától jött ez az elnevezés: ő New Orleansban hallotta két afroamerikai istállófiútól, hogy a versenylovak trénerei és zsokéi a New York-i versenypályákat ?nagy almának? nevezik. Ez a lóversenyszakzsargonként is felfogható kifejezés azonban nem magára a városra utalt, hanem a New York-i lóversenyeken nyerhető jelentős összegű pénzdíjakra. Az újságírónak annyira megtetszett ez az elnevezés, hogy rendszeresen használta cikkeiben.
A kifejezés azonban hamar túlnőtt a lóversenyzés világán, és a jazz-korszakban (az 1920-as és 1930-as években) a zenészek körében is népszerűvé vált. Harlem (New York egyik városrésze) a jazz-zene fővárosaként ismert, a zenészek pedig gyakran emlegették a várost a ?Nagy Alma? néven. Egy mondás is született akkoriban erről: ?Sok alma van a fán, de csak egy Nagy Alma létezik?, ami arra utalt, hogy New York a legfontosabb hely a fellépések szempontjából. És mivel a jazz-zenészek sokat utaztak Amerikában, hamar országszerte elterjedt ez az elnevezés.
A ?Nagy Alma? név az 1960-as évek végére kezdett feledésbe merülni, az 1970-es évek elején azonban egy marketingkampány újraélesztette. A város ekkor súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött, és Charles Gillett, a város turisztikai marketingjével foglalkozó New York Convention and Visitors Bureau elnöke egy turizmust ösztönző kampányt indított, amivel újra a város szimbólumává tette a ?Big Apple? nevet. Ez pedig sikeresnek bizonyult, hiszen a ?Nagy Alma? azóta is New York egyik legismertebb beceneve maradt.
A ?Big Apple? elnevezés sokrétű története is jól tükrözi New York gazdag kulturális örökségét és globális jelentőségét.
forrás: player.hu