Hatmilliárd forint európai uniós és hazai forrásból indít ösztöndíjprogramot a kormány a kisgyermeknevelő képzésekben résztvevők számára ? jelentette be Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön Egerben. Koncz Zsófia elmondta: A vissza nem térítendő támogatás a vidéki településeken élő kisgyermekgondozó, -nevelő technikumi képzésben aktív tanulói, vagy csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzésben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára lesz elérhető december 2-tól a Magyar Államkincstár honlapján.A legfeljebb 20 hónapra szóló ösztöndíj összege technikumi képzésben havi nettó 59 000, míg felsőoktatási alapképzésben 125 000 forint ? tette hozzá.A támogatás célja a meglévő, valamint az újonnan létrejövő bölcsődei ellátást nyújtó intézmények szakember-utánpótlásának biztosítása.
Kezdőlap Országos Esemény-Országos Ösztöndíjprogram indul kisgyermeknevelő képzésben tanulók számára
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A varsói rádiótorony egy időben a világ legmagasabb építménye volt
A hetvenes-nyolcvanas években a világ legmagasabb építményét nem az Egyesült Államokban, hanem a vasfüggöny másik oldalán kellett keresni. Az ember által alkotott legmagasabb építmény...