Kezdőlap Országos Esemény-Országos Vasárnap kezdődik az advent

Vasárnap kezdődik az advent

Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyt előkészítő négy vasárnapon át tartó időszak. A keresztény ember számára az adventi időszak az elcsendesedés, az önvizsgálat, az Istennel való találkozásra készülés ideje – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.A keresztény – és minden emberi – közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Kitértek arra, hogy az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy „felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására”-fogalmaztak a közleményben.
Kép: evangelikus.hu