Az elmúlt csaknem húsz év nagy slágertémája a filmiparban a szuperhősök világa. A jól bejáratott képregénykarakterek mellett már a kevésbé ismert figurák is meghódították a nagyvásznat, volt olyan periódus, amikor szinte bármire azonnal ugrottak a nézők, ami ebbe a műfajba tartozik.
Persze az, hogy testközelből nézhettük végig a szuperhősfilmek aranykorát, közel sem jelenti azt, hogy ebben az érában minden húzás bejött, és minden színésznek felturbózta a karrierjét egy-egy ilyen lehetőség. Nyilván Robert Downey Jr.-nak új esélyt adott Vasember, hogy visszatérjen Hollywood élvonalába, Chris Hemsworth neve is összeforrt Thoréval, és bizony Amerika Kapitányt is nehéz lesz úgy elfogadni, hogy nem Chris Evans alakítja. Harrison Ford nyolcvanon túl sem szégyellt beszállni, sőt azt mondta, kár lett volna kimaradni. De bőven vannak olyanok is, akik utólag már inkább nemet mondanának.
Ryan Reynolds ? Zöld Lámpás (2011)
Egy olyan színész, akinek nem jött be a DC, de aztán jó döntés volt a Marvel. Reynolds annak idején nagy lehetőségnek hitte a Zöld Lámpást, de úgy érzi, talán soha senki nem jött rá, mit akartak vele mondani. Áldozatul esett annak a sémának, miszerint Hollywoodban egy időben először a plakátot, utána a premierdátumot kellett megmutatni, és csak ezután jött a forgatókönyv. A színész aztán Deadpoollal vigasztalódhatott.
Idris Elba ? Thor-filmek (2011-2017)
Elba tehetségéhez nem fér kétség, és igazából egyáltalán nem volt rossz az első három Thor-filmben sem, Heimdall, az asgardi kapuőr szerepében. Összességében értékeli is, hogy részese lehetett az MCU-nak, de annak idején nem túl vidáman élte meg, hogy kábé 24 órával korábban még ő volt Mandela, aztán ott állt a kamerák előtt valami buta jelmezben, fura kontaktlencsével. Egyszer azt nyilatkozta, emiatt a szíve szakadt meg.
George Clooney ? Batman és Robin (1997)
Amilyen jól indult a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján Tim Burtonnel, legalább annyi negatív kritikát kapott Batman filmes megjelenése később Joel Schumacher rendezésének idején. A Batman és Robint sokan egyenesen a legrosszabb Denevérember-mozinak tartják. Clooney szerint ez egyfajta ébresztő volt számára, rá kellett ébrednie, hogy nemcsak a szerepet, hanem komplexen a produkciót kell néznie. De végül is ez indította el a jó úton, mert addig többnyire nehezen találták meg az igazán jó munkák.
Natalie Portman ? Thor-filmek (2011-2017)
Ő már akkor is befutott, Oscar-díjas színésznő volt, amikor kiválasztották Jane Foster szerepére. Eleinte élvezte, de amikor kiderült, hogy mégsem Patty Jenkins rendezi a második részt, a Thor: Sötét világot, kiábrándult, és csak azért maradt, mert szerződés kötötte. Végül Taika Waititi édesgette vissza a negyedik részre.
Halle Berry ? A Macskanő (2004)
Berry szintén túl volt egy Oscaron, mire megtalálta ez a lehetőség. Viszont A Macskanő elég nagy bukás lett, négy Arany Málnát nyert ? a színésznő utóbbit úgy vette át, hogy másik kezében az Oscar-szobrocskát szorongatta. Közben azzal viccelődött: ?Köszönöm, hogy beraktatok ebbe az istenverte filmbe, pont erre volt szükségem.?
forrás: instylemen.hu
NEKED AJÁNLJUK
A varsói rádiótorony egy időben a világ legmagasabb építménye volt
A hetvenes-nyolcvanas években a világ legmagasabb építményét nem az Egyesült Államokban, hanem a vasfüggöny másik oldalán kellett keresni. Az ember által alkotott legmagasabb építmény...