Tüsszentéskor lényegében idegen anyagtól szeretne megszabadulni a test, hiszen ez az orrban lévő nyálkahártya- sejtek ingerlésének a következménye. Olyan erős levegőprés jöhet létre, ami teljesen kitisztítja az orrunkat, megszabadítva a pollenektől vagy egyéb szennyező anyagoktól, melyek a tüdőbe kerülve károkat okozhatnának.
A tüsszentési rekordot egy 12 éves lány tartja, aki a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. Két és fél éven át, évente több, mint egymillió alkalommal tüsszentett. Szegény?
Mexikói szokás volt számolni a hapcikat, melyek állítólag mutatták a jövőt. Egy tüsszentés szomorúságot, kettő örömöt, három érdekes híreket hoz, négy szerelmi légyottra figyelmeztet, öt és hat plusz bevételt, hét pedig súlyos titok rejt magában. Magyarországon is megjegyzik, hiszen egy kijelentésre való rátüsszentés az igazságot jelenti.
Komolyabb sérüléseket, tartósabb szervi sérüléseket is szereztek már egy kiadós tüsszentéstől. Leggyakrabban viszont az inger elfojtásának voltak súlyos következményei, hiszen ekkor is közel 150-170 km/h sebességgel löknénk ki a levegőt. Szemgolyóinkat védve reflexszerűen becsukjuk a szemünket, ösztönös reakció, bár a szóbeszéddel ellentétben nem eshetnek ki emiatt.
De miért mondjuk, hogy egészségedre? Ez az európai pestisjárvány idején terjedt el, hiszen a betegség tünetének látták, a vég közeledtét. Az egyházi törvény szerint pedig az illetőt ilyenkor meg kell áldani.
forrás: agytoro.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kik indultak elsőként megkerülni a földet? Gyalog mennyi idő lenne?
Ma már tudjuk, megfelelő járművel másfél nap alatt körbe lehet érni a Földet. Ha az óceánokat és a tengereket nem számítjuk, gyalog kicsit több,...