A kedden kezdődő rövidpályás világbajnokságon fejezi be pályafutását Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó.Karrierjének egyik legfontosabb pontjaként jelölte meg, amikor a 2016-os riói olimpia előtt néhány hónappal klubot és edzőt váltott, így lett az UTE-nél Virth Balázs tanítványa, aki azóta is irányítja a felkészülését. Ennek a munkakapcsolatnak a gyümölcseként a londoni Európa-bajnokságon négy aranyérem került a nyakába, majd a riói játékokon 1500 méter gyorson harmadik lett, a mai napig ez a szívéhez legközelebbi úszása.
?A versenyzés nagyon fog hiányozni, én mindig is a versenyeken éltem igazán. Biztos visszavágyódom majd, kell majd pár év, amíg megszokom? – mondta Kapás Boglárka, aki 200 méter pillangón, 400 méter gyorson, valamint 400 méter vegyesen indul a Duna Arénában sorra kerülő rövidpályás világbajnokságon.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Idén is rengeteg okunk lesz arra, hogy felnézzünk az égre
A NASA szerint idén is rengeteg okunk lesz arra, hogy felnézzünk az égre. Meteorzáporok, bolygóegyüttállások, szuperholdak és egy teljes holdfogyatkozásnak lehetünk majd tanúja 2025-ben! Az...