Nemzeti ünnepeink megünneplése, május elseje, családi nap, Déryné fesztivál, augusztusi fesztiválprogramok, Zsolyomkai nyitott pincék napja, adventi hétvégék és városi szilveszter. Néhány azok közül a programok közül, melyeket önállóan szervez vagy melyek szervezésében közreműködik a Kossuth Lajos Művelődési Központ. Ezeken túl azonban szakköröknek ad helyet, színházi és mozi előadásokra is várja az érdeklődőket a művelődési ház. És bár az elmúlt év mozgalmas időszakát követően azt gondolhatnánk, hogy a január kicsit csendesebb a művelődési központban, ez nincs így, hiszen már a megszokott rendben várja a vendégeket az intézmény, beindulnak újra a szakkörök, a háttérben pedig elkezdődik az idei költségvetés kidolgozása és a programtervezet összeállítása. Januárban két nagy program lesz, melynek rendezésében közreműködik a művelődési ház. Egyfelől az újévi jótékonysági koncert, másrészt a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett díszünnepség – mondta el Budainé Bodnár Edit igazgató.
NEKED AJÁNLJUK
Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió...