Kultúránként változó a Mikulás ábrázolása, és az is, hogy milyen szerepe van. Most a tudósoknak hála, megnézhetjük, milyen lehetett.
December hatodika Magyarországon már igen régóta Mikulás napja: a jóságos, piros ruhás, nagy szakállú ajándékosztó a 19. század végén jelent meg, előtte igencsak más Miklós-napi szokások voltak a köztudatban, lánccsörgető fiatalokkal.
Ami a Mikulás igaz, vagy legalábbis annak leginkább elfogadott történetét illeti, Szent Miklós püspökre vezethető vissza minden. Születése és halála kapcsán is több évszámot szokás emlegetni, vélhetően 245 és 286 között, feltehetőleg 270 körül született Patarában, ami a mai Törökország területén fekszik. Myra püspöke volt, a katolikus és a görögkatolikus egyház szentje, a nehéz sorban élők védőszentje. Számos legenda szól segítő tetteiről, amelyek aztán a modern Mikulás-ünnep alapját adták.
Természetesen külsejéről is csupán feltételezések alapján születtek ábrázolások, most azonban az OrtogOnLineMag című folyóiratban megjelent egy tanulmány, amelynek szerzői, Cicero Moraes és José Luís Lira tudományos alapokra helyezték a dolgot. Szent Miklós koponyája alapján rekonstruálták, hogyan is nézhetett ki valójában.
A két tudós szerint a koponyából az derül ki, hogy Szent Miklós arca erőteljes, vonásai viszont gyengédek lehettek. Egy széles arcot kell elképzelni, ráadásul ez meglehetősen egybevág a Szent Miklós látogatása című 1823-as vers által körülírt képpel, mi több, még a mostani gyakori Mikulás-ábrázolásunk sem áll távol tőle, különösen, ha ősz szakállal egészítjük ki.
forrás: instylemen.hu
