Adrien Brody nagyszerű színész, ehhez nem fér kétség, 2003-ban pedig az Oscar-díjat is elnyerte A zongorista főszerepével ? 29 esztendősen, aminél fiatalabb korban soha nem vitte még haza senki az aranyszobrocskát a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Idén pedig akár újabb Oscarral is gazdagodhat, ugyanis A brutalista című, témájában erősen magyar vonatkozású alkotás a jelöltek közt szerepel.
Persze Brody nemcsak ilyen komoly hangvételű produkciókban látható, hanem például Wes Anderson Asteroid Cityjében, az Ecc, pecc, ki lehetsz? misztikus vígjátékban, valamint Peter Jackson King Kongjában is feltűnt, nyilván rengeteg másik mozi mellett. Most a Happy, Sad, Confused podcastban elmondta, a szuperhősfilmektől sem zárkózna el, de vannak feltételei.
Úgy fogalmazott, a Marvellel dolgozni nagyszerű lenne, ha a megfelelő ember ülne a rendezői székben. Ha tehát felkérnék, hogy bújjon bele egy érdekes, izgalmas karakter bőrébe, a direktor pedig lehetőséget adna arra, hogy a megszokottól merőben eltérőt alkosson abban a világban, szívesen mondana igent. Hozzátette, a Marvel-moziverzum egy csodálatos gépezet, a benne tevékenykedők jól ismerik a technikákat és eszközöket, amikkel mozgásban lehet tartani, és amit eddig felépítettek, az óriási.
Az emberek szeretik. És ki ne akarna részese lenni egy olyan projektnek, amit ekkora szeretet övez?
Korábban egyébként már felmerült a lehetőség arra, hogy Brody képregényfilmben szerepeljen. Mégpedig Christopher Nolan Batman-trilógiájában alakította volna Jokert, ám saját bevallása szerint nem volt igazán közel a szerep elnyeréséhez. Noha afféle álommeló lett volna számára.
forrás: instylemen.hu