Kínai mérnökök munkájának köszönhetően született meg a Black Panther 2.0 nevű robotkutya, ami speciális kialakításának köszönhetően minden eddigi négylábú robotnál gyorsabban tud futni.
Speciális robotkutyát építettek a kínai Csöcsiangi Egyetem, valamint a hangcsou-i székhelyű Mirror Me nevű startup cég mérnökei. A Black Panther 2.0 a tesztek alapján 10 másodperc alatt képes lefutni a 100 métert. A korábbi ? gépi ? világrekordot a dél-koreai Hound nevű szerkezet állította be, ő 19,87 másodperc alatt tudta teljesíteni a távot.
A kínai hírügynökség alapján az Interesting Engineering azt írja, a gép felépítéséhez a mérnökök a jerboák ? ez egy rágcsálófajta ?, valamint a fekete párducok mancsait és ízületei adták az ihletet. A Black Panther 2.0 lényegében úgy néz ki, mint bármelyik másik robotkutya: 38 kilogrammot nyom és 0,68 méter magas. Annak köszönhetően azonban, hogy az ?ízületeinél? a természetet utánzó kialakítást használták, a futás közbeni ütéseket képes elnyelni a lába, miközben képes fenntartani a sebességét.
A szénszálas kialakítás a mérnökök szerint 135 százalékkal növeli a láb merevségét, miközben csupán 16 százalékkal növeli a gép súlyát. Emellett a párducok ihlette ?mancsok? miatt 200 százalékkal nőtt a robotkutya tapadása.
A robotot a mesterséges intelligencia vezérli mozgás közben, ennek köszönhetően képes alkalmazkodni a különböző terepviszonyokhoz.
Bár a Black Panther 2.0 sebessége jócskán elmarad a gepárdok és párducok sebességétől, a legtöbb embernél már képes gyorsabban futni. A kínai mérnökök azt szeretnék, ha a jövőben tovább lehetne gyorsítani az eszközt.
forrás: hvg.hu
NEKED AJÁNLJUK
A világ legősibb fafaja sokoldalú gyógynövény is
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGyT) Gyógynövény Szakosztálya 2025-ben a páfrányfenyőt választotta az év gyógynövényének ? tudatta a szervezet.
A közlemény szerint a páfrányfenyő vagy ginkgó...