Tornóczky Anita mindent elkövet, hogy a nemrég született kisfia, Noel a lehető legnagyobb biztonságban nőjön fel. Anita a közösségi oldalán posztolt egy tündéri fotót a babáról, akinek a fejlődéséről is beszámolt.
?Hála Istennek Noel egészséges és szépen fejlődik. Mindent meg is teszünk azért, hogy ez így is maradjon. Természetes volt számunkra az őssejtek levétele a szülésnél, hiszen számos betegségnél megoldás lehet a gyógyulás felé, és a levétel semmilyen fájdalommal nem jár sem a mamának sem a babának. Ráadásul Noel élete végéig felhasználható, hiszen korlátlan ideig tárolható? ? írta a posztjában Anita.
A büszke anyuka azt is hozzátette, hogy noha a kicsivel minden rendben van, szeretnének felkészülni bármilyen helyzetre, éppen ezért döntöttek az eljárás mellett.
?Remélem, sosem lesz rá szükség, hiszen az azt jelenti hogy Noel ugyanilyen egészséges marad, mint most? ? tette hozzá a posztjában Anita.
forrás: blik.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az idén 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók
Az idén összesen 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az összeg első felét, 5,5 milliárd...