Éveken keresztül közlekedhettek az első személygépkocsik úgy, hogy semmilyen szabály nem vonatkozott a járművekre, de a sofőrökre sem. A kötelező előírások mellett az első jogosítványok is megérkeztek.
Az első négykerekű gépkocsik 1895-ben jelentek meg Budapest utcáin, a megfelelő oktatásra viszont még várni kellett. Rudnay Béla rendőrfőkapitány volt az, aki kezdeményezte az alapszabályok lefektetését és a kötelező vizsgákat annak érdekében, hogy soha többet ne legyen olyan zűrzavar az utakon, mint akkor.
1901 júniusától állt össze az a bizottság, mely előírások által követelte az autók megfelelő állapotát, valamint, hogy csak vezetői engedéllyel ülhetnek a volán mögé.
Az első vizsga külön ünnepségnek számított, hiszen zenekar kísérete mellett, a Városliget szélén gyülekeztek a ?tanoncok?, akiket tapssal jutalmaztak a tudásukért és ügyességükért a nézők. A posta által összeállított szabálygyűjteményből kellett vizsgázni, a bizottság pedig a Műszaki Egyetem tanáraiból állt.
A legelső jogosítvány egy alkalmazott sofőrnek, Faragó Istvánnak állították ki, az 1-es rendszám pedig gróf Esterházy Mihály Mercédesére került fel. Aznap senki sem bukott meg, és érdekesség, hogy a 13-as rendszám babonából sosem készült el.
forrás: agytoro.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...